4, utolsó rész.

Sziasztok! Bocsánat a késésért, de nem volt időm, se ihletem. Pediug már egy jó ideje itt csücsült a gépemen félkészen ez a rész is. Most egy jó darabig ez lesz az utolsó rész, ugyanis csak ősszel szeretném újra megnyitni ezt a blogom. Kicsit helyrehozom. A részeket újraírom, jobb, szebb képeket fogok gyűjteni, és gifeket fogok keresgélni. A design-t is megcsináltatom szebbre, mert rájözttem, eléggé elrontottam, mert alig lehet látni (legalábbis az én monitoromon) a betűket.Remélem nem baj. Egyből ki fogom rakni, ha megnyílt újra a blog.Addig is jó olvasást.
Puszi: Lydia

----------------------------------------------------------------------------------

Reggel, kimondottan kényelmetlen volt megmozdulni, ugyanis Jeanine pamlaga nagyon divatos, és modern, de elképesztően kényelmetlen, így sajgó nyakkal ittam Jeaninnel a kávém.

-         Elég rosszul nézel ki. – mondta, miközben próbálta visszafojtani a nevetését.

-         Én még így is elképesztően festek. – mondtam neki vigyorogva, majd megcsókoltam, ami után mondjuk sajgott a nyakam, de teljesen megérte.

-         Kimentselek a munkából? – kérdezte, miután ajkaink elváltak.

-         Nem kell. – mondtam. Nem akartam bajba sodorni, hogy állandóan engem kell kimentenie. Jeanine felállt, és a hátam mögé ment, majd elkezdte kimasszírozni a nyakamból a görcsöt. Vagy mi volt a nyakammal. Miután befejezte, egyáltalán nem fájt a nyakam. Mikor már ment volna el, nyaka köré fontam a kezem, ezzel jelezve, hogy maradjon még, mire száját az enyémre tapasztotta. Egyből utána pedig kibújt a karjaim alól, és bement a fürdőbe.

Míg Jeanine a fürdőben készülődött, én próbáltam helyrehozni a külsőm. Miután mind a ketten elkészültünk, kézen fogva elsétáltunk, a laborba, hogy folytassuk a szérum elkészítését. Már nem kellett sok, hogy sikerüljön. Miközben dolgoztam, észre se vettem, hogy Jeanine kiment a laborból, mindenestre egy Barátságos lánnyal tért vissza. A lány maximum tizenöt éves lehetett. Sötét bőrén szinte világított a sárga blúz, és az ugyan ilyen színű szoknya. Göndör haját megpróbálta befonni, ami, nem igen sikerült. A tekintetén látszott, hogy nem önakartból van itt.

-         Caleb! Ő itt Monica! – mondta nagy mosollyal Jeanine, mire kezet ráztam a lánnyal.

-         Melissa. – morogta az orra alatt a lány. Jövőre biztos csoportot vált. Valószínűleg a Bátrakhoz fog kerülni, hisz elég mogorva lányka.

-         Rajta fogjuk először tesztelni a szérumot. – mondta Jeanine, mire egy újabb gondolat kúszott az agyamba. Vagy nem akarja megélni a választási ünnepséget.

-         Drága Melissa! Feküdj oda, kérlek! – mondtam neki, és az egyik hófehér kísérleti ágyra mutattam, mire ő szó nélkül rádobta magát. A kis narancssárga folyadékkal teli fecskendővel odasétáltam hozzá, és a nyakához illesztettem, majd belefecskendeztem, Jeanine pedig a kezelő panelhez lépett.

Ott elkezdett valamiket nyomkodni, mire a Barátságos lány felült, és üveges tekintettel rám meredt, majd megfogott egy előre kikészített fegyvert, és a golyót belerepítette az ablaküvegbe, ami millió darabra tört. Mikor Jeanine-re néztem, magabiztosan rám mosolygott. El voltam ragadtatva. Sikerült elkészítenem. Jeanine kikapcsolta a szérumot, mire visszatért az élet a tinédzser szemébe. Ugyan olyan közönyt véltem felfedezni a mimikájában, mint pár perccel ezelőtt.

-         Na most, drága Mary! A szüleidnek erről semmit sem mondhatsz. Rendben? – kérdezte Jeanine, mire Melissa újra csak elmorogta a nevét, majd bólintott egyet. A fejemet adfom rá, hogy Bátor lesz!

Miután Jeanine kikísérte a kocsihoz az alanyunkat, én ismét a gépekhez fordultam, és tökéletesítettem a szérumot, bár, már nem volt rajta mit változtatni.

Másnap Jeaninnel mentem, mikor a Bátrakhoz szállítottunk számítógépeket, adóvevőket, és a mérget. Titkon reménykedtem egész út alatt, hátha megláthatom Beatris-t. Miközben Jeanine átadta Ericnek a szállítmányt, én a kocsiban maradtam és szemlélődtem. A tekintetem felvándorolt a tetőre, ahol a húgom, és egy tinédzser srác álltak. Viszonylag közel álltak egymáshoz, aminek mondjuk nem örültem, de úgy tűnt, semmi sincs köztük. A fiú elég távolságtartóan beszélt Beatrishez. Szerencsére, a szérumot jól becsomagoltuk, így nem láthatták, hogy ide hoztuk. De miért ide? A felismerés olyan erősen vágott arcon, hogy meg kellett kapaszkodnom a kocsi ülésében, nehogy elboruljak. A Bátrakat használják fel, ahhoz, hogy az Önfeláldozókat a lemondásra kényszerítsék. A húgom veszélyben van, és nem tehetek ellene semmit. Én kevertem veszélyes helyzetbe. Mikor újra a tetőre pillantottam, már nem voltak ott. Valószínűleg elmentek reggelizni.

A visszavezető úton próbáltam nem kétségbe esett arcot vágni. Szerintem elég jól ment, ugyanis senki sem kérdezte meg, hogy jól vagyok – e. mikor visszaértünk, mondtam Jeaninnek, hogy az úton rosszul lettem, most visszamennék a szobámba, mire szomorúan bólintott, majd jobbulást kívánt. Nem bírtam volna ott maradni, így egész nap tétlenül feküdtem az ágyamban, és néztem a plafont. Rettegek a holnaptól. Holnap fecskendezik be a szérumot a húgomba. Akár szerencsének is mondhatnám, hogy semmi veszélyes anyagot nem kevertünk bele. Jeanine még használni akarja a Bátrakat, így nem tetetett bele mérget. Szerencsére. De akkor már a húgom nem lesz ott. Nem hagyom, hogy még egyszer veszélybe kerüljön. Pár óra tétlenkedés után kimentem ebédelni, majd visszaálltam dolgozni. Jeanine aggódott értem, de megnyugtattam, hogy semmi bajom. Majd sajnos máshová kellett menni, ezért egy búcsúcsókkal kettéváltunk. Munka után, gondoltam megnézem, hátha visszaért már a szobájába. Mikor már az ajtó előtt álltam, becsöngettem, mire egy férfihangot hallottam. Egy beszélgetés zajlott le köztük.

- A pasid az. – mondta mogorván a férfihang.

- Micsoda? Máris vége a munkaidőnek? – kérdezte aggodalmasan Jeanine. Mi a fene folyik itt? Vártam még pár percet, majd megpróbáltam benyitni. Be volt zárva. Hát persze.

- Egy pillanat! Szorul a zár. – próbált hazudni Jeanine. Nem szorul a zár. Az hallatszik.

Mikor kinyitotta, egy kék hálóing volt rajta, egy kék rövidnadrággal.

-         Hol az a férfi? – kérdeztem tőle érzelemmentesen. Látszott az öltözékén, hogy csak úgy felkapta.

-         Milyen férfi? – kérdezte Jeanine. Nagyon rosszul hazudik.

-         Azt hiszem, Eric hangját hallottam. Én megyek is. Szia! – mondtam semlegesen, majd sarkon fordultam, és elmentem.

-         Kérlek! Hidd el, semmi sem történt! – szaladt utánam Jeanine mezítláb, és folyamatosan könyörgött. Próbáltam nem ránézni, és rezzenéstelen arcot vágni. Velem ne szórakozzon!

-         Figyelj Jeanine! Ha neked a köcsög, felelőtlen Bátor férfiak jönnek be, akiktől könnyen nagyon súlyos fertőzéseket kaphatsz el, akkor engem hagyj békén! – mondtam a szemébe, majd elmentem. Gondolom Jeanine ott állt, ledermedve, mert csak a saját lépteim zaját hallottam.

Mikor visszaértem a szobámba, Alexanderék már ott voltak. Mikor lehuppantam, Veronicával megöleltük egymást, Alexanderrel meg lepacsiztunk. Ez alatt a pár hét alatt nagyon jóba lettünk. Olyanok nekem, mint a testvéreim. A ’szakítás’ Jeaninnel egyáltalán nem viselt meg. Egyáltalán nem vagyok szomorú, vagy összetört. Sokkal inkább undorodok. Annyi ideig nem voltunk együtt, hogy fájjon. Jó lecke volt.

Miután mindent elmeséltem lakótársaimnak Jeaninről, bevonultam a szobámba, és lefeküdtem aludni. Holnap nehéz napom lesz. Meg kell mentenem a húgomat. Este folyamatos rémálmok gyötörték arról, hogy nem fogom tudni holnap megmenteni Beatrist.