Puszi: Lydia
----------------------------------------------------------------------------------
Reggel, kimondottan kényelmetlen volt megmozdulni, ugyanis
Jeanine pamlaga nagyon divatos, és modern, de elképesztően kényelmetlen, így
sajgó nyakkal ittam Jeaninnel a kávém.
-
Elég rosszul nézel ki. – mondta, miközben próbálta
visszafojtani a nevetését.
-
Én még így is elképesztően festek. – mondtam neki
vigyorogva, majd megcsókoltam, ami után mondjuk sajgott a nyakam, de teljesen
megérte.
-
Kimentselek a munkából? – kérdezte, miután ajkaink
elváltak.
-
Nem kell. – mondtam. Nem akartam bajba sodorni, hogy
állandóan engem kell kimentenie. Jeanine felállt, és a hátam mögé ment, majd
elkezdte kimasszírozni a nyakamból a görcsöt. Vagy mi volt a nyakammal. Miután
befejezte, egyáltalán nem fájt a nyakam. Mikor már ment volna el, nyaka köré
fontam a kezem, ezzel jelezve, hogy maradjon még, mire száját az enyémre
tapasztotta. Egyből utána pedig kibújt a karjaim alól, és bement a fürdőbe.
Míg Jeanine a fürdőben
készülődött, én próbáltam helyrehozni a külsőm. Miután mind a ketten
elkészültünk, kézen fogva elsétáltunk, a laborba, hogy folytassuk a szérum
elkészítését. Már nem kellett sok, hogy sikerüljön. Miközben dolgoztam, észre
se vettem, hogy Jeanine kiment a laborból, mindenestre egy Barátságos lánnyal
tért vissza. A lány maximum tizenöt éves lehetett. Sötét bőrén szinte világított
a sárga blúz, és az ugyan ilyen színű szoknya. Göndör haját megpróbálta
befonni, ami, nem igen sikerült. A tekintetén látszott, hogy nem önakartból van
itt.
-
Caleb! Ő itt Monica! – mondta nagy mosollyal Jeanine,
mire kezet ráztam a lánnyal.
-
Melissa. – morogta az orra alatt a lány. Jövőre biztos
csoportot vált. Valószínűleg a Bátrakhoz fog kerülni, hisz elég mogorva lányka.
-
Rajta fogjuk először tesztelni a szérumot. – mondta
Jeanine, mire egy újabb gondolat kúszott az agyamba. Vagy nem akarja megélni a választási ünnepséget.
-
Drága Melissa! Feküdj oda, kérlek! – mondtam neki, és
az egyik hófehér kísérleti ágyra mutattam, mire ő szó nélkül rádobta magát. A
kis narancssárga folyadékkal teli fecskendővel odasétáltam hozzá, és a nyakához
illesztettem, majd belefecskendeztem, Jeanine pedig a kezelő panelhez lépett.
Ott elkezdett valamiket
nyomkodni, mire a Barátságos lány felült, és üveges tekintettel rám meredt,
majd megfogott egy előre kikészített fegyvert, és a golyót belerepítette az
ablaküvegbe, ami millió darabra tört. Mikor Jeanine-re néztem, magabiztosan rám
mosolygott. El voltam ragadtatva. Sikerült
elkészítenem. Jeanine kikapcsolta a szérumot, mire visszatért az élet a
tinédzser szemébe. Ugyan olyan közönyt véltem felfedezni a mimikájában, mint pár
perccel ezelőtt.
-
Na most, drága Mary! A szüleidnek erről semmit sem
mondhatsz. Rendben? – kérdezte Jeanine, mire Melissa újra csak elmorogta a
nevét, majd bólintott egyet. A fejemet adfom rá, hogy Bátor lesz!
Miután Jeanine kikísérte a
kocsihoz az alanyunkat, én ismét a gépekhez fordultam, és tökéletesítettem a
szérumot, bár, már nem volt rajta mit változtatni.
Másnap Jeaninnel mentem, mikor a
Bátrakhoz szállítottunk számítógépeket, adóvevőket, és a mérget. Titkon
reménykedtem egész út alatt, hátha megláthatom Beatris-t. Miközben Jeanine
átadta Ericnek a szállítmányt, én a kocsiban maradtam és szemlélődtem. A
tekintetem felvándorolt a tetőre, ahol a húgom, és egy tinédzser srác álltak.
Viszonylag közel álltak egymáshoz, aminek mondjuk nem örültem, de úgy tűnt,
semmi sincs köztük. A fiú elég távolságtartóan beszélt Beatrishez. Szerencsére,
a szérumot jól becsomagoltuk, így nem láthatták, hogy ide hoztuk. De miért ide? A felismerés olyan erősen
vágott arcon, hogy meg kellett kapaszkodnom a kocsi ülésében, nehogy
elboruljak. A Bátrakat használják
fel, ahhoz, hogy az Önfeláldozókat a lemondásra kényszerítsék. A húgom
veszélyben van, és nem tehetek ellene semmit. Én kevertem veszélyes helyzetbe.
Mikor újra a tetőre pillantottam, már nem voltak ott. Valószínűleg elmentek
reggelizni.
A visszavezető úton próbáltam nem
kétségbe esett arcot vágni. Szerintem elég jól ment, ugyanis senki sem kérdezte
meg, hogy jól vagyok – e. mikor visszaértünk, mondtam Jeaninnek, hogy az úton
rosszul lettem, most visszamennék a szobámba, mire szomorúan bólintott, majd
jobbulást kívánt. Nem bírtam volna ott maradni, így egész nap tétlenül feküdtem
az ágyamban, és néztem a plafont. Rettegek a holnaptól. Holnap fecskendezik be
a szérumot a húgomba. Akár szerencsének is mondhatnám, hogy semmi veszélyes
anyagot nem kevertünk bele. Jeanine még használni akarja a Bátrakat, így nem
tetetett bele mérget. Szerencsére. De
akkor már a húgom nem lesz ott. Nem hagyom, hogy még egyszer veszélybe
kerüljön. Pár óra tétlenkedés után kimentem ebédelni, majd visszaálltam
dolgozni. Jeanine aggódott értem, de megnyugtattam, hogy semmi bajom. Majd
sajnos máshová kellett menni, ezért egy búcsúcsókkal kettéváltunk. Munka után,
gondoltam megnézem, hátha visszaért már a szobájába. Mikor már az ajtó előtt
álltam, becsöngettem, mire egy férfihangot hallottam. Egy beszélgetés zajlott
le köztük.
- A pasid az. – mondta mogorván a
férfihang.
- Micsoda? Máris vége a
munkaidőnek? – kérdezte aggodalmasan Jeanine. Mi a fene folyik itt? Vártam még
pár percet, majd megpróbáltam benyitni. Be volt zárva. Hát persze.
- Egy pillanat! Szorul a zár. –
próbált hazudni Jeanine. Nem szorul a zár. Az hallatszik.
Mikor kinyitotta, egy kék hálóing
volt rajta, egy kék rövidnadrággal.
-
Hol az a férfi? – kérdeztem tőle érzelemmentesen.
Látszott az öltözékén, hogy csak úgy felkapta.
-
Milyen férfi? – kérdezte Jeanine. Nagyon rosszul
hazudik.
-
Azt hiszem, Eric hangját hallottam. Én megyek is. Szia!
– mondtam semlegesen, majd sarkon fordultam, és elmentem.
-
Kérlek! Hidd el, semmi sem történt! – szaladt utánam
Jeanine mezítláb, és folyamatosan könyörgött. Próbáltam nem ránézni, és
rezzenéstelen arcot vágni. Velem ne szórakozzon!
-
Figyelj Jeanine! Ha neked a köcsög, felelőtlen Bátor
férfiak jönnek be, akiktől könnyen nagyon súlyos fertőzéseket kaphatsz el,
akkor engem hagyj békén! – mondtam a szemébe, majd elmentem. Gondolom Jeanine
ott állt, ledermedve, mert csak a saját lépteim zaját hallottam.
Mikor visszaértem a szobámba,
Alexanderék már ott voltak. Mikor lehuppantam, Veronicával megöleltük egymást,
Alexanderrel meg lepacsiztunk. Ez alatt a pár hét alatt nagyon jóba lettünk.
Olyanok nekem, mint a testvéreim. A ’szakítás’ Jeaninnel egyáltalán nem viselt
meg. Egyáltalán nem vagyok szomorú, vagy összetört. Sokkal inkább undorodok.
Annyi ideig nem voltunk együtt, hogy fájjon. Jó lecke volt.